Tiszamenti falu Földvár

                                    Valahol idegen világban   

Vahita vállára akassza bőrtarisznyáját amiben előzőleg gondosan   becsomagolta az egész sült nyulat,majd a tábortűz mellet csörgedező forrás hideg vízével megtölti  szintén bőrből készült kulaccsát amit jobb vállára akaszt , és nyílvessző tartó táskáját pedig az mellé.Épp az iljját veszi kezébe  mikor az öreg varázsló megszólítsa.Vahita kislányom, -nehogy elfelejsd a nagyszellem kűldőtyét arról fogod meg ismerni hogy az egész testét ismeretlen állat bőréből készített  ruhával takarja el, és fegyverese fog lenni ,meg azon a nyelven fog beszélni amit kislány korod óta tanítok  veledVahita bólint eggyet ,azzal jelezve a varázslónak hogy mindent ért ,és közben megigazitsa az őz bőréből készült szoknyáját mely két oldalán majd az övéig fel van vágva hogy könyebben lépkedhessen , majd egy mozdulattal a széles derék övébe dugja a gorombán kidolgzott baltája nyelét .   Akkor indulok!-mondja kellemes mély hangján, és izgatottan ránéz a tábortűz mellől feltápászkodó varázslóra, aki egy intéssel a nagy szellem összes áldását szórja rá az útra készülő Vahitára aki már a húszas éveit tapossa,és  fiú gyerekként nevelt is fel, mert az Ő asszonyát a nagyszellem csak egy lány gyerekkel áldotta meg  de az nem volt olyan ügyes mint az őrökbe fogadott Vahita !.Vagyis a fegyver forgatás és a varázsló tudománya nem igen érdekelte ,csak egyetlen egy álma volt Tártinak, hogy ha felnő akkor ő  törzsfőnök asszonya legyen.Így a varázsló a vőrőshajú Vahitára szentelte az idejét,és  mind azt amit egy varázsló tud a törzs eggyettlen vőrőshajú lánya el is tanulta,de nem csak a varázslók tudományát,hanem még  fegyver forgatást is ,így Vahita az íjjal se maradt le mikor  célba kellet lőni-e vagy éppen egy vadkecskét kellet lelőnie.Tudod!-szóllal meg rekedt hangján a varázsló,-a folyó partján keresd a nagyszellem köldötyét mert Ő ma éjjel fog megérkezni ,pontossan akkor mikor majd keleten a nagyszelem egyik szeme megfog jelenni a hold mellet a csillagos ég bolton, tudod mutattam már a helyet a két átjáró között, ott fog megjelenni a kis réten .Vahita búcsút int a varázslónak akiről tudja hogy nem fogja már meglátni a holnap napkeltjét,meg soha se fog már találkozni a több évtizede várt nagyszellem köldöttjével ,akinek még nyelvét Ő is gyerek korában tanulta meg az apjától, aki szintén varázsló volt a Nobordák  törzsében .Nem sokat búcsúzkodik ,sarkon fordul és az ijját lövésre készen tartva be lép a sűrű szomorú- fűzfa erdőbe ahol hamar  egy állatoktól kitaposott ősvényre lép, amely egészen a kanyargós folyóig vezet.Az íjját  állandóan lövésre tartja és a madarak dalolását  figyeli ,mert igy tanulta a varázslótól akit tisztel mint saját édesapját. Tudod Vahita!- a madarak mindég el árulják ha ellenség van közelben .- cseng a varázsló hangja fülében mikor valami gyanús hangot hall, ilyenkor csak léptei lassulnak ,majd óvatosan a körűlötte egybekuszálódó bokrokat figyeli ,de a méter távolságra álldogáló vastag fűzfa törzseket se kerüli el gyanakvó tekintete.Minél beljebb halad a sűrű erdőben egyre hagossabban halladszódnak a  harkályok fa kopogtatásai ,mely mint rövid sorozat lövések olvadnak a számtalan sárgarigó és verebek csiripelésébe, néha még innen-onnan egy gyöngyös takácsolása is felhangzik a titokzatos sűrű szomorú fűzfa erdőben amely számtalan veszélyt tartogat az ember fiára.                           

                                                            1                                                                                                                                                                          

 Vahita az erdőben nem fél,mert a varázslóval gyakran járták keresztül kasul mikor gyógy- füveket gyűjtögették hogy a megbetegedett embereket kitudják gyógyítani a táborukban.A késő délutáni nap sugarait  a fűzfák egybegabalyodott ágai néhol egészen el takarják ,de Vahita tudja hogy nem sokára eljön az este és neki naplemente elött a folyóig kell érkeznie. Azért arról se feledkezett meg hogy a folyón túl táboroznak a vademberek ,és azok többszörátjönnek az átjárón és vadásznak a Noborda tábor körül,meg ha eljön az éjj akkor a táboron kívül maradt asszonyokat el is rabolják, ezért a két törzs évek óta háborúba van.Vahita kellemes napsütötte arcán semmi félelem se látszódik ,csak sötétkék szemei árulják el aggodalmát és némi félelmét,mert nem olyan régen mikor a varázslóval a folyó partján a bilindek magját gyűjtögették rájuk támad egy Meguri harcos. Az éktelen csatakiáltással hátba lőtte a magokat gyűjtögető varázslót,Vahita még emberre soha se lőtt ki egy nyilvesszőt se,de mikor a varázsló hátába látta a Meguri harcos nyílvesszőét ,akkor Ő is célba vette az ellenséget ,de mire lőni tudott a Meguri harcos már lőtt! De Vahitát a süvitö nyílvesszője csak dús keblei allat hasította fel  barna bőrét.A fájdalomtól  ,vagy az ijedségtöl ,nem tudni ,de Vahita kifeszítette az ijját és lőtt, az elröppenő nyílvesszője zúgva a közeledő Meguri harcos ball mellizma alá  fúródik  ami azzonal ki is oltja az életét . A varázsló ezért meg is dicsérte  sokat a Noborda harcosok előtt ,de  azok csak gúnyossan legyintettek rá!Vahitának ez nagyon rosszul esett,de legjobban az  fájt neki ,hogy az asszonyok is írígykedve fordultak el tőle,de még vele egyidős Tráti is kicsit írígykedett rá néha. Vahita ezért a keblei alatt levő csúnya sebforradást büszkén mutogatta a harcosok elött,és hogy az a seb jól látható islegyen dús kebleit csak egy széles finomra kidolgozott bőr pántal takarta el amit hátulról könnyedén kitudta oldani mikor tisztogatta magát.Vahita lassan halad a kanyargós folyó felé és sokszor megnézi a fűzfák mohós oldalát nehogy eltévessze az utat ,mert sűrűn az ösvény két irányba szakad ,de neki csak is nyugat irányba kell haladnia így fog elérni a kanyargós folyó partjára.Már közeledett a naplemente mikor a folyó zöldes vizének szagát beszippantja,ez kissé le is nyugtassa,de ébersége nem hagy alá!Talán egy órát gyalogolt ,mikor a folyó partjára ér ahol a szomorú fűzfák az ágaikat sorba belelógatják a lemenő nap vörös sugarait táncoltató folyó hullámaiba. Vahita a folyó partjára érve hoszassan hallgatózik ,majd megkétszerezve óvatosságát észak felé indul. Magabiztosan lépked a jó vastag szomorúfűzfák földig lennyúlló ágai közt csak akkor áll meg mikor az elgyugott kis réthez ér,amit csak Ő és a varázsló tudnak hogy létezik ebben a sűrű erdőben.! Itt szoktak legtöbb  gyógyfüvet gyüjteni a varázslóval, de Ő maga is sokat járt már az eldugott réten ami tojás alakú és még a folyó felől is körbe öleli a szomorúfűzfa erdő, igy még a folyó túlsó patrjárol se látható,ezért  itt kipihenhette magát mikor a magány hirtelen rátört,vagy a nagy szellem küldöttjéről gondoskodot talán naphosszat is  néha…A rét közepére egy jókora szomorú fűzfa telepedett jó pár éve melynek lennyúlló ágai egészen a   bokáig érő fűbe lógnak,és függöny félét alkotva a majd méter vastag  fatörzse  köré.. Vahita megkönyebüve idul a kedvenc rejtekhelye felé a piros pipacsos réten ,de figyelme egy pillanatra se tompul el!A vörösen izzó nap, már a folyó túlsó partjára telepedett fűzfa erdő koronájai felett ragyog és sugarai onnan festeti  be  vörösre az egészen lustán hullámzó folyó hullámait,mikor Vahita a kedvenc fájához ér. Itt valóban mint egy nehéz fügönyt fére húzza  a  fűzfa ágait  és be lép mint valami sátorba.Az egész délutáni gyalogolás elfárasztotta lábait ,ezért rögtön le is huppan a métertől is vastagabb fűzfatörzse mellé.          

                                                      2

     De előtte az ijját a fatörzsnek támassza,majd a kulaccsából jó nagyokat   kortyol ,kicsit pihen és csak az után kaparja el baltájával a tűzgödörről a vastag avart   melyet a varázslóval ástak ki már jó régen. Vahita még kortyol még néhányat kulaccsából ,majd a kése mellé akasztott kis bőr tarisznyát le akassza a derék övéről és ki szedi bellőle a tűzgyújtó szerszámokat. Először egy krumpli nagyságú barna szinű fémdarabkát vesz ki  amit a tűz gödör szélére tesz ,utána egy lapos kaszakőre emlékeztető szivacsos kékes zöld követ,végül az agyonra főzött  és szárított gyékény pákáját rászorítsa a krumpli alakú barna fémre,és  jobb kezével a szivacsos követ végig húzza rajta ami abban a pillanatban mint csillagszóró számtalan szikrát dob. Ebből a sok szikrából néhány a kiszárított pákára hull ami néhány pillanat múlva füstölögni is kezd. Vahita csak erre a vékony füst csíkra várt és azonnal fújdogálni is kezdi, mikor lángra lobban, ekkor egy marék száraz levelet tesz a tűzz gödör közepére  és a gyertya lángjától nem nagyobb lángocskát a száraz levelek alá tartja még az  ben nem gyullad!Mikor a levelek már lángra kaptak akkor rakja meg vékony ágacskákkal ,majd ahogy a láng erősödik mindég vastagabb ágakat helyez a tábortűz fiókára.A tűz hangos pattogással jelezi hogy felerősödött ,ekkor az égő pákát el oltsa és  a tarisznyájából előveszi az egyszer már megsütött  nyulat amiből éles késével rőktön le is kanyarítja az egyik hátsó combját és erre célra használt nyilvessző hegyére szúrja,majd az erősödő parázs fölé tartja gondossan. Minden húst amit reggel megsütünk azt  este evés elött újból át kell sütni! –igy tanított a varázsló mondja halkan Vahita és dob még egy vastagabb száraz fűzfa ágat a tűzre ,de ügyel arra hogy a lángnyelvek ne emelkedjenek ki a tűzgödörből mert akkor messziről bárki is meg látja a tábortüzet ami elég nagy veszélyt hozhat a tábortűz mellet ülő emberre! Lassan a nyúlcombjából csepegni kezd finom zsírja a parázsra, erről már Ő  megálapítja  hogy a hús ujból átsült és nyugodtan vacsorázhat bellőle és nem kell a nyúl szellemének az átkától tartania hogy megrontja kínos gyomorfájással ami még néha az ember életét is elveszi!A sötétség egyre jobban elnyeli a rétet körben ölelő erdőt,és erre  számtalan bagó hangos huhogásba fog, mire  keleten a  sötéségbe olvadt erdő felett megjelenik az első csillag pislákoló fénye ,de addigra már a rétet is sötétség borítsa el.Vahita tudja hogy ez a kínos sötétség csak addig tart még  keleten a csonka hold fel nem kapaszkodik az égboltozatra ,mert annak fénye azonnal el is fogja űzni ezt a félelmet keltő  sötétséget.  Miután megvacsorázott,  a kígyó börből készült fejdíszét leszedi  homlokáról ami mint dísz is egyben, meg a vörös haját így szoritja szét kellemes napsütötte arcáról ,ez után melltartójából előveszi a fából készült fésűt amivel rögtön nekifog hogy kifésülje a sok levelet ami az erdőben beleakadt hullámos vállát símogató vörös hajába.Alig fejezi  be a fésülkedést ,és mire  fejdíszét ujból a homlokára igazítja ,akkora már az erdő mélyén falkákban a vadkutyák vérfagyasztó vonyításba fognak  ők  igy  üdvözlik  keleten a felbukkanó csonka hold erős misztikus fényét ami lassan elűzi a fák és a bokrok közé belopódzó kisérteties árnyékokat melyek mint valami éjjeli szörnyek inbolyognak ide -oda!Vahitát az árnyékok nem zavarják , Ő már sok ijesztő árnyékokat látott, inkább kíváncsianfigyeli az égboltozatot  ahol már ezernyi csillag ragyog, és  közbe dob a tűzre egy fa ágat, ami azzonnal  fel is lángol és annak fénye teljesen megvilágítsa arcát amin egészen jól látszik az izgalom, mert ő már csonka hold megjelenését várja és mellete a nagyszellem egyik szemét amiről a varázsló oly sokat mesélt neki,de tudja hogy a hold csak úgy éjfél felé fog teljesen a feje fölé emelkedni,és csak akkor jelenik meg a sokat emlegetett  nagyszellem egyik szeme is!

.                                                            3                                                                                                                                                                                                             

  Így Vahita türelmesen várakozik ,és állandóan azon gondolkodik miképpen is fogja megszólítani a nagyszellem küldöttjét ha az a folyó partján valami csoda folytán megfog jelenni.! Izgatottságát nem tudja féken tartani, ez jól is látszik az arcán melyet a barátságos tűz  fénye teljessen csillogóvá  tesz ezen az agusztusi éjszakán Talán majd így szólítom meg:! Te vagy a nagyszellem küldötye? mondogatja magába ,habár idáig sose szokot fenhangon beszélni! Vagy talán igy szólítsam? Én Vahita vagyok és engem küldött a varázsló a te fogadásodra nagyszellem küldötye.Vagy inkáb? Örülök hogy rád találtam nagyszellem küldötye és ezentúl én fogok neked segíteni és védeni még az erődet a nagyszellem utánnad nem küldi.Vahita még sokáig azon gondolkozik  hogy is fogja megszólítani a  várva várt küldöttet, még a fáradtság és az izgalom  felemészti erejét és hirtelen az  mély állomba is meríti.Vahita már nem látja hogy a csonka hold  a feje felett ragyog és fénye teljessen elűzte már a félelmetes árnyékokat az erdőből és a rétet már egy órája fényével simogassa gyöngéden.Csak akkor riad fel mikor a szép csillagos égbolton  a  hold mellett  előbújik keleten a nagy- szellem egyik szeme! Nemgyőz csodálkozni a nem mindennapi látványon ami most játszódik le a csillagos égboltozaton, de akkor teljessen rátör az ijedtség mikor a csonka hold és a nagy- szellem szeme közt hirtelen egy fekete lyuk alakul ki amiből vakító villámra emlékeztető kék fény csík  csap le a pipacsos rétre ami abban a pillanatban földhöz is ragad és zümmög mint ezernyi méhkas egyszerre! A kígyózó  fénycsóva egészen bevilágítja a rétet és őtet körbe ölelő erdőt annyira mintha nappal lenne, vagy is kék fénybe úszik az egész  erdő és rét is  és még Vahita meglepett arca is ,aki hirtelen felugrik és a fűzfa mögé bújik !Ez a kígyózó fénycsóva sűrűn  megszakad egy szempillantásra ,de újból és  újból a földhöz ragad és ilyenkor még hangossabban zűmmög meg gyorsabban kígyózik  egészen a titokzatos fekete lyukig !Vahita erőt vesz magán és az íjjába helyez egy fehértollas nyilvesszőt, ha bár jól tudja hogy az ijj nem tesz kárt a szellemekben, de mégis csak igy tudja félelmét kissé elűzni.Érkezik a nagyszellem küldötye : csak ennyit tud mondani halkan remegő hangon,mert ekkor nagyot dörren a csillagos égboltozat ,és a kígyózó fénycsóva egy szempillantás alatt eltűnik, de a fekete lyuk még néhány szempillantásig  ott marad a csonka hold és a nagy szellem egyik szeme között ,és csak egy újabb dörrenés után tűnik el végleg!Síri csönd tölti be az egész tájat,még az erdei bagjak is elhalgatnak,csak valahol távol ordítja el magát egy-egy  vadkutya félelmében. Ebben a kínos csendben csak Vahita szive  gyors dobogása halladszodik, és csak akkor szűnik meg mikor az vakító fény elhadja szemeit és újból tisztán tud látni mint a csodálatos  esemény előtt.Vahita tovább remeg ,de szive kalimpálása lassan alábhagy ,majd a megszokott ütembe dobog továb,de most hirtelen fejében száll a szédelgés és ezért azzonnal  le is ül a fatörzse mellé. „Ha nagyon megijec”, Vahita akkor csak nagyon mélyen kell lélegezned  hogy a félelmed el tudjon lelkedből távozni!-jut eszébe a varázsló szavai .  Vahita neki is fog jó mélyeket lélegezni,és valójába szédelgés el is hadja egy kettő. De mielőtt talpra állna az imént kiejtett nyilvesszőt újból az ijja feszes húrjába helyezi és csak ez után lép ki a fa törzse mögül . Mivel a fűzfa lennyúló ágaitól nem láthatja tisztán azt a helyet ahol a titokzatos kék villám kígyózott ezért az ágak közé lép,majd megint mint valami függönyt félre húzza  és úgy vizsgálja meg előbb az egész rétet, majd azt a helyet ahol az a titokzatos villám a földhöz ragadt, és   nagy meglepődésére ahol a villám kígyózott ott a fűben valami fekete foltot vett észre!

                                                 4

Hiába ontotta fényét a csonka hold és a nagyszellem egyik szeme, de Vahita csak is egy mozdulatlan fekete foltot lát továbbra is, pedig ismeri a rétet, azt tudja hogy az a fekete folt nem lehet fatörzs, habár arra hasonlít  legjobban.Elösször arra gondol hogy odamegy és megnézi mi is fekszik a pipacsok közt, de óvatossága arra inti  hogy még se  tegye azt! Mert ki tudja mijen veszély leselkedhet rá ott, de az is lehet hogy egy  Meguri harcos követte és most az leselkedik rá! Ezért úgy dönt  hogy úgy helyezkedik el a fűzfa lennyúlló ágai közt hogy ha van ellenség, akkor annak szemei észre ne vegyék.Nem tehet mást Vahita,  türelmessen kikell várnia  hogy a nap  keleten a magas föld sáncok felett előbukkanjon és a félhomályt egészen elűzze a rétről. Igy miután kényelmesen  az avaros földre ül ,a varázsló tanítását hozza az emlékezetébe .Vahita kislányom , valamikor nagyon régen mikor még az ős apáink se éltek még , akkor a földi nép anyira gazemberé vált hogy a nagyszellem úgy döntött hogy a sok gaztettükért megbünteti az egész földi népet”!Így a nagyszellem mérgében nagy  tábortüzeket dobált az egész földre ami begyújtotta az erdőket, és  fákkal együtt elégtek az állatok még az emberek   is akik épp az erdőt járták! Sűrű füst ellepte  az egész világot és mind azokat az embereket sorra fujtogatta akik nem bújtak   a föld allati barlangokba!Még a napot is meg a csillagokat is kioltotta hogy teljessen sötétség legyen a földön,ez után a sötét égből elkezdett hullani a fehér halál ami még az élve maradt embereket és állatokat kővé változtatta,de nem csak az embereket meg az állatokat ,hanem még a tavak vizét is a folyók vizével  egyűt megkeményítette annyira hogy lehetett rajtuk gyalogolni!Később  a nagyszellem megbánta amit tett népével,ezért elkergette a fehér halált,a napot és a csillagokat újra élesztette,így a földi barlangokból az emberek előtudtak gyűnni!De a büntetését az emberek nehogy elfelejcsék! így a holdból kiszakította  azt a darabot  amit te is láthatsz minden éjjel de nem csak te, hanem az összes földi ember is! Azóta a földön sokat szenved a nép és újból nagyon sokan már gazemberekké váltak,és hogy ne keljen újból megbüntetni őket ,ezért küldi el köldötyét hogy jóra tanítcsa a földi embereket!Így mondta a varázslóknak! A küldöttömet akkor küldöm mikor a csonka hold mellet megjelenik az egyik szemem! És őtet  kanyargós folyó partján a két átjáró közt  keressétek ,de nagyon gyenge lesz , és a Kalbak nyelvet fogja beszélni! Mivel az út hosszú, így az elméje elhaggya,  de később visszanyeri. A Noborda táborba küldök egy vörös hajú harcost aki még gyerek lessz és őtet tanítcsátok meg a Kalbak nyelvre és mikor már harcos lessz akkor adjátok neki oda azt a titkot amit az ősapátok varázslóinak adtam !) Ne felejcsétek el!  Kalbak nyelvet csak a varázslóknak szabad beszélni,ezért minden varázslónak meg kell tanulni beszélni hogy ha a küldöttem a földre érkezik akkor tugyanak beszélni vele, és a vörös haju harcos is aki megtalálja és vigyáz rá mindaddig még az elméje helyre nem gyün! De  a titkot csak akkor agya oda neki a vörös hajú harcos mikor már az elméje teljessen vissza gyütt!-Ez parancs! A titokra nagyon vigyázatok és senkinek se szabad látni csak a varázslóknak,és a vörös hajú harcosnak aki majd megtalálja a folyó partyán ! A titkot ne is próbáljátok megfejteni mert azt csak is a küldöttem tugya megérteni,ezért a titoknak ne essen semmi baja! Ez is parancs! De  jól jegyezzétek meg ! A titoknak a neve (:Ekavérta:) Ez is parancs! Vahita talán  emlékezett volna még  a varázsló szavaria továbbra is, de keleten a magas föld  sáncok felet az égboltozat vörösödni kezd ,és nyomban ezernyi vadkakas  hangos  kukorékulásáival adják hírűl az új nap kezdetét, de már a   győnygyősők is az redő mélyén hangos  takácsolásba fognak. .         

                                                  5         

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat